Béla az emo?

Miért alakulnak a dolgok mindig másképp?
Az ember nem vágyik sokra, igazán nem... de nem... hiába.
Ha egyszer kicsúsznak a dolgok a kezedből, ha egyszer elveszíted a kontrollt és meginog alattad a talaj, akkor már oly nehéz talpra állni. Próbálod, de nem megy. Akárhogy erőlködsz sehogy sem sikerül, míg végül már próbálni is alig mered, pedig tudod, hogy az idő ellened dolgozik és mihamarabb cselekedned kell, de már oly sokszor csalódtál... legfőképp magadban. Várod a csodát, de nem jön...
Nincs ennél rosszabb érzés, mint az első sorból végignézni, ahogy szép lassan elvérzel. Nem tudsz tenni ellene, hát beletörődsz és várod a halált. Holott rettenetesen félsz tőle, mert szeretnél élni, de egyszerűen képtelen, alkalmatlan vagy rá. Élni vágysz, s közben várod a halált. Egyre csak kavarog benned ez a kettősség, napról napra egyre jobban. Teljesen elszédít, kifordít, felőröl és már nem vagy önmagad, hatalmába kerít a téboly. Bezárkózol. Ez az utolsó csepp a pohárban, ezzel mindennek vége. Amint az utolsó téglát is beraktad saját börtönöd falába, már nincs többé visszaút. A tér bezárul körülötted, nyomasztóvá és fojtogatóvá válik. Fejedben egyre nagyobb lesz a káosz, míg szép lassan kikristályosodik egy gondolat. A kiút, az egyetlen kiút ebből a reménytelen helyzetből. A végső megoldás. Megtegyem? Meg merem tenni? Játszol el a gondolattal. Igen! Képes vagy rá, és nincs is más választásod, hisz így nem tudsz tovább élni. Meg kell szabadulnod minden szenvedéstől, különben felemészt az őrület. Rajta. Csak egy mozdulat, egy egészen apró mozdulat és vége a gyötrelemnek. Tedd meg! Az élet így nem is élet, hát vess véget kínjaidnak... képes vagy rá... tedd meg... bonts egy sört.
Minden jobb lesz.